SEO, vágjunk a közepébe

seo.png

Az előző részben megnéztünk egy-két nagyon alapvető gondolatot, amin érdemes végig menni mielőtt belevág az ember egy optimalizálásba. Most nézzünk olyan konkrétumokat, amit már akár magunk is elvégezhetünk az oldalunkon.

Talán az egyik legfontosabb összetevő a weboldaladon a forgalom generálás szempontjából az oldalunk címe. Mit is kell néznünk, amikor ellenőrizni szeretnénk, hogy miként áll a weboldalunk ezzel a dologgal?

A keresők megjelenéséig nem igazán sokat törődtek a weboldal tulajdonosok a weboldal címével, ugyanis az a böngésző ablak legfelső címsorában található, mint azt a következő képen is látod és így a látogatók szempontjából nem igazán volt fontos.

Azonban a Google esetében ez nagyon is fontos, ugyanis ez a szöveg lesz az, amivel a potenciális vásárlónk, ügyfelünk először találkozik. Valahogy így:

Ebben az esetben a weboldalunk címe nagyon fontos szerepet kapott. Ez közvetíti azt az alapvető üzenetet az ügyfeleinknek, amely ha nem fogja meg a látogatót, esélyünk sem lesz az oldalunkra csalogatni. A Google keresőjében a weboldalunk címe nagyobb betűtípussal és vastagon szedve jelenik meg.

Nagyon fontos, hogy olyan címet adjunk a weboldalunknak, mely pontosan és jól leírja emberek számára, hogy mit is tartalmaz az adott oldal. Ne próbáljunk meg a keresőmotoroknak megfelelni és nagyon sok, akár nem is az adott oldal témájához tartozó kulcsszót zsúfoljunk bele az oldalba. Ebben az esetben akár kerülhetünk nagyon jó pozícióba is a kereső motorokban, azonban az emberek szeretik azokat a találatokat választani, melyek első ránézésre megoldást kínálnak az ő problémájukra.

Legelső feladat tehát, hogy végignézzük az weboldalunk összes lapját és ellenőrizzük a böngészőnk címsorában, hogy az ott látható cím megfelelő-e az oldal tartalmához. Próbáljunk meg minden egyes oldalhoz egyedi, különböző címet készíteni. Ha lehet kerüljük el, hogy minden egyes oldalhoz ugyanazt a címet például a vállalkozásunk nevét használjuk.

De nézzük hol is találjuk ezt a címet a weboldalunk HTML kódjában? A címet az úgynevezett title tag definiálja. A böngészőnk Nézet->Oldal forrása funkcióval megtekinthetjük a weboldalunk forrását. title tag a forráskód elején a head tag körül található:

<html>
<head>
<title>Saját email cím? | Numex Informatika</title>
<meta name="description" content="Reggel jöttem be az irodába és számolgattam a potenciális ügyfeleket az úton. a 18 km-es szakaszon 17-et találtam. Majdnem minden km-re esik egy. Ja hogy ki is ők?" />
</head>

Hozzászólások

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><p> <img> <h2>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.